Közszolgálati hír 2026. 10. 13 10:15
Hulladékszállítást 2026. október 23-án
A megemlékezést követően Kaptur József polgármester bejelentette, hogy szeretettel várnak Mindenkit a már hagyománnyá vált Szőlőhegyi túrára.
Meglepetés tükröződött a 10 órára meghirdetett ünnepségre érkezők arcán amint beléptek a Sólyi Kultúrház nagytermébe. A tíznapos zárva tartás meghozta a gyümölcsét. Nemzeti ünnepünk tiszteletére teljesen felújítottuk a nagytermet. Új színpad, új függönyök mindenhol, új asztalok és székek, friss festés és nem utolsósorban új és modern mennyezeti világítás várta az ünnepi műsor résztvevőit. Az ünnepség, a himnusz eléneklését követően Kaptur József polgármester ünnepi beszédével folytatódott, majd ezt követően a sólyi gyerekek és a sólyi dalkör műsorát láthatták a jelenlévők. Befejezésül Berta István lovashuszár, valamint három nemzeti ruhába beöltözött lovaskislány kíséretében az önkormányzat képviselő testülete megkoszorúzta az emlékhelyet.
A megemlékezést követően a polgármester bejelentette, hogy szeretettel várnak Mindenkit a már hagyománnyá vált Szőlőhegyi túrára. A Sólyi Kertbarát Kör Egyesület szervezésében, nyitott pincékkel várják a túrán részvevőket, a Civilek Sólyért pedig finom disznótoros megvendégeléssel kedveskedik a sétálóknak. Mindenki meglepetésére feltűnően nagy volt a kokárdával díszített túrázók létszáma. Sorban keresték fel a borosgazdák pincéit, ahol mindenféle finomságokkal, üdítőkkel és jóféle borokkal kedveskedtek a hideg szélben megfáradt kicsiknek és nagyoknak. Zárásként, a szőlőhegyi cifraháznál a disznóvágásból félretett ételeket ajánlották a Civilek Sólyért önkéntesei.
Közszolgálati hír 2026. 10. 13 10:15
Hulladékszállítást 2026. október 23-án
Populáris hír 2026. 10. 07 11:23
HÁZIORVOS ÉS KÖZÉRDEKŰ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK TÉS, ÖSKÜ, SÓLY
Közszolgálati hír 2026. 09. 29 11:59
Veszprém Vármegyei Kormányablakok nyitvatartás változásai
Populáris hír 2026. 09. 27 17:46
2026.10.03-10.04. 20-as vonal
Populáris hír 2026. 10. 02 09:27
Ösztöndíjpályázat 2026/2027. tanév második és a 2027/2028. tanév első félévére
Populáris hír 2026. 09. 27 17:34
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 09. 10 19:31
2026. szeptember 15-én (kedden) ...
Közszolgálati hír 2026. 09. 10 19:07
A vonatpótló autóbuszok a sötétített alappal jelölt menetrend szerint közlekednek.
Közszolgálati hír 2026. 08. 24 15:05
2026.augusztus 24-től szabadság miatt zárva tart
Közszolgálati hír 2026. 09. 07 16:04
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Tájékoztató az Útirány.hu kezelésében
Közszolgálati hír 2026. 07. 24 17:38
Tisztelt Lakosság!
Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn