Közszolgálati hír 2026. 07. 24 17:38
Tisztelt Lakosság!
Sóly település kedvező földrajzi fekvése, domborzati és természeti viszonyai és történelmi emlékei kapcsán a Veszprémi járás egyik vonzó települése. Az itt élő emberek fontosnak tartják környezeti állapotuk folyamatos karbantartását, javítását. Ennek a szemléletnek jegyében hozta meg Sóly Község Önkormányzata a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszerzésének következményeiről szóló 15/2016 (x.28.) önkormányzati rendeletét, melyben többek között szabályozta a falu portáinak, kertjeinek, közterületeinek tisztán tartását is az alábbiak szerint:
közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást valósít meg, aki a fenti önkormányzati rendeletben foglaltakat nem tartja be, így különösen:
- a település területén lévő ingatlanok rendben tartásáról, gyomtól, gaztól, szeméttől, lomoktól, gondozatlan bokortól való megtisztításáról,
- az ingatlan körüli járdaszakasz, árok, zöldsáv, úttestig terjedő, területe gondozásáról, tisztán tartásáról, szemét és gyommentesítésről
- közterületen lévő árkok, nyitott, csatornák, folyókák, átereszek tisztán tartásáról a csapadékvíz akadálytalan elfolyásnak biztosításáról ingatlanja előtti szakaszra terjedően az ingatlan tulajdonosa, tényleges használója nem gondoskodik
- kerti hulladékot nem megfelelően kialakított helyen, felügyelet nélkül éget, vagy környezetre káros hatással van, vagy vagyoni és személyi biztonságot veszélyeztet.
Felhívom továbbá a lakosság figyelmét, hogy tulajdonunkban, használatukban lévő ingatlanjaik parlagfű és gyomnövények elleni védekezése az ingatlan tulajdonos, illetve az ingatlant használó kötelezettsége.
A helyi hatóság a közeljövőben folyamatosan ellenőrzi a község területét és a fenti előírásokat megszegő területek tulajdonosaival, használóival szemben eljárást kezdeményez. Az ellenőrzés kiterjed minden belterületi és külterületi ingatlanra, nemcsak termőföldre, kertre, hanem ipari, kereskedelmi és egyéb telephelyekre is. Amennyiben a parlagfűvel kapcsolatos védekezést a terület tulajdonosa vagy használója nem látja el megfelelően, abban az esetben a hatósági védekezés („kényszerkaszálás”) teljes költségét a bírságon felül ő állja. Ezen bírságok és költségek meg nem fizetése adók módjára behajthatók.
Kérem a fentiek szíves tudomásul vételét.
A kép illusztráció!
Közszolgálati hír 2026. 07. 24 17:38
Tisztelt Lakosság!
Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
Populáris hír 2026. 07. 17 11:06
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 07. 08 16:48
2026. július 13-24. között
Hatósági hír 2026. 07. 22 11:27
Naponta frissítve... Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén.
Populáris hír 2026. 06. 30 13:02
Közszolgálati hír 2026. 06. 29 11:25
Háziorvosi tájékoztatás
Populáris hír 2026. 06. 26 08:50
Populáris hír 2026. 07. 06 21:24
FRISSÍTVE! A hőségriasztás meghosszabbodik, szombattól már harmadfokú riasztás lesz érvényben
Populáris hír 2026. 06. 23 17:13
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 06. 18 14:15
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot...
Populáris hír 2026. 06. 18 10:34
2026. augusztus 3. napjával a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolványok érvényessége megszűnik.