Nincs megjeleníthető tartalom

Sóly Község Önkormányzatának Hivatalos Weboldala

Sóly Község

Település története

Hivatkozás

A település története

Az őskor évezredei

A Bakony déli lejtői és a Balaton északi lejtője között számos olyan útvonal húzódik ma is, melynek eredete az ősidők homályába vész. Egy ilyen útvonal az a kora miatt ma is "római útnak" nevezett út, amely a mai Székesfehérvár felől Várpalotára, majd onnan Hajmáskér felé húzódik, majd ott déli irányba fordul és átlépve a Séd patakot a sólyi törésvonal mentén vezet Litéren, Szentkirályszabadján, Meggyespusztán, Balácapusztán, Nemesvámoson és Tótvázsonyon át a Tapolcai-medence felé. Az útvonalak kereszteződésében fekvő - s az utóbbi ezer évben Beteregnek illetve Sólynak nevezett - térséget egy hatalmas geológiai törésvonal osztja két részre, melynek észak-déli irányú hatalmas árkában futó gyors és bővizű Séd patak ősidők óta letelepedésre vonzotta az embereket. A Séd patak északkeleti magaslatain - a máig Őrhegynek nevezett domb alacsonyabb, lankás oldalú déli nyúlványán - a Rétmelléki dűlőben - a mintegy 6.000 évvel ezelőtt élő - ún. vonaldíszes kerámia kultúráját hordozó nép településének nyomai figyelhetők meg. A veszprémi Bakony Múzeum régész szakemberei terepbejárásaik során az említett vonaldíszes kerámia népének nyomai mellett megtalálták a mintegy 5.000 - 4.500 évvel ezelőtt élt "lengyeli kultúra" majd a 4.000 éves "badeni kultúra", illetve az azt követő és 3.500 évvel ezelőtt virágzó középbronzkori kultúra népének maradványait.

A magyar középkor évszázad

Betereg vagy más néven Sóly falu a jelenlegi település helyén állt már feltehetően a magyarok honfoglalása előtt is, vagy rövidesen azután. A falu két elnevezésének kérdése pillanatnyilag még megoldatlan. A mai református templom - leszámítva tornyát és nyugati egyharmadát - minden részletében középkori eredetére utal. A romantika stílusjegyeit viselő, keletelt, egyenes szentélyzáródású, egyhajós, eredetileg torony nélküli, nyugati oromfalas, téglalap alaprajzú épület bejárata eredetileg a déli oldalfalon nyílott, hatalmas oldalkövek és szemöldökkő között. Az épület déli falán három, a szentélyben pedig egy ablak nyílik. A templom első - 1002-ben történt - említése rendkívüli történelmi események valószínű összefüggésében ismeretes. Minden valószínűség szerint ez az első írásos említés a magyar történelem talán legnagyobb sorsfordulójával függhet össze. A keresztény magyar állam megalakulásának kezdetén - 1002-ben vagy 1009-ben - I. (Szent) István magyar király a veszprémi püspököt, illetve a püspökséget rendelte - természetesen csak egyházi vonatkozásban - Veszprém, Kolon (Zala), Alba (Fejér) és Visegrád királyi várispánságok fölé. Az adományozó okiratot - melynek csak másolata lelhető fel a veszprémi káptalan levéltárában - István király Sólyban adta ki. A dátumozás a következőképpen íródott: "Datum in Sool apud capellam beati Stephani protomartiris. Anno ab icarnatione Domini millesimo VIIII", azaz: "Datálva Sólyban, boldog István protomártír kápolnája mellett. Az Úr megtestesülésének 1009. évében." Az a tény, hogy István király egy fontos oklevelet adott ki Sólyban, csak egy dologgal magyarázható: valami sorsdöntő esemény kapcsolódhatott a településhez. 1002 előtt csak egyetlen fontos, sorsdöntő esemény történt: 997-ben a Koppány vezette felkelés leverése. Ezen történelmi tények alapján valószínűsíthető, hogy Sóly település volt a színhelye a magyarság későbbi történelmét alapvetően befolyásoló Koppány-István csatának vagy valamilyen vonatkozásban érintette azt. Sóly királyi udvarbirtoki rangját valószínűleg ennek az ütközetnek köszönhette. Annak ellenére, hogy Betereg vagy más néven Sóly falu és birtok a veszprémi püspökség birtokába jutott, a hajdani királyi udvarbirtok szabad lakói, a királyi udvarnokok még a XIII. század végén is éltek Sólyban. Valamikor a XIII. század végén Sóly királyi udvarbirtokot és annak lakosságát a király a bakonyi vagy zirci ciszteri apátságnak adományozta, kivéve a Séd patakon lévő két vízimalmot, mely a veszprémi káptalané maradt. A zirci apátság földesúri jogai az 1848. márciusi polgári forradalomig fennmaradtak. Veszprém vármegye állami rovásadó összeírásának első ismert példánya az 1488. évből maradt fenn. Ebben szerepelt, hogy Sóly falu 7 aranyforintot fizetett az állami adóba. Sóly akkor is kicsiny falu volt, akárcsak napjainkban.

A török háború időszaka

Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatát és hadjáratot követően török támadások dúlták végig a Balaton északi térségét is. Miután a magyar királyi katonaság tartotta kezében Palota, Veszprém és Tihany várait, Sóly falu tágasabb környéke a két szembenálló hadsereg közti "senki földjévé" vált, melyet mindkét fél katonasága pusztított, adóztatott. 1564 szeptemberében - annak ellenére, hogy Veszprém vára még török kézen volt, a Székesfehérvár és Veszprém török erősségek közé ékelődött magyar vár - Palota - parancsnoka, Thury György a magyar királytól zálogbirtokul kapta az elmenekült zirci apátság birtokait, köztük Sóly falut is. Ettől kezdve a XVII. század közepéig a Thury család birtokolta Sólyt. 1683 júniusában a Székesfehérvár térségében gyülekező török és tatár hadak, valamint a török-párti Thököly Imre fejedelem magyar hadai megindították addigi leghatalmasabb támadásukat a Magyar Királyság és Ausztria ellen. A Balaton vidékén a krími tatár hadak vonultak példátlan pusztítást okozva, Sóly térségén át pedig Thököly csapatai nyomultak előre. A tizenhat évig elhúzódó háború jövő-menő katonasága miatt Sóly falu lakossága elmenekült és 1687-től 1696-ig a település lakatlanul állt. A következő években a lakosság visszaszivárgott, s egy 1696. évi összeírás adatai szerint a Sólyon található húsz lakóház közül csak nyolc volt lakott. A falu határában egyébként szőlőt, erdőt, szántóföldet, réteket és legelőket találtak az összeírók. A falu határában a legnagyobb értéket a 38 kapás szőlő jelentette, mely a Sólyi-hegyen terült el.

Az újjáépítés kora: A XVIII. század

A török alóli felszabadító háború befejező évében - 1699-ben - a Zircre visszatelepülő ciszteri apátság megkezdte birtokainak újjászervezését Truffin Jeromos apát úr egyezséget kötött a sólyi jobbágyokkal, hogy amennyiben évenként 100 forintot fizetnek, úgy minden más adótól felmenti őket. A lakosság az ajánlatot elfogadta. Az 1720. évi országos összeírás szerint a sólyi jobbágyok legjövedelmezőbb vagyona a szőlő volt. A sólyi hegyen erre az időre már 63 kapás szőlőt műveltek. Sóly falu gazdasági életének volt egy érdekes epizódja a XVIII. század végén. A zirci apátság -papírszükségletének kielégítésére sóly faluban papírmalom felállítását határozta el. A papírmalom a falutól kb. 500 méterre a Séd patakból elvezetett malomcsatorna jobb partján épült. A papírkészítés 1790. április 7-én indult meg. A papírmalom munkáságának virágkora a XIX. század első felében alakult ki.

A feudalizmus utolsó fél évszázada Sólyon

A földesuraság 1806-ban szükségét látta annak, hogy felújítsák Sóly úrbéres jobbágylakosságával az 1768-ban kötött Urbáriumot is, melyen végül is csak néhány kiegészítést eszközöltek. 1828-ban országos összeírás zajlott le, melynek Sólyra vonatkozó adatai a következők voltak: A falu lakossága 434 főből állott. A faluban élő 82 család közül jobbágy volt 30, házas zsellér 33 és házatlan zsellér 19 család. A faluban 191 fő volt adózó személy, 8 iparos dolgozott, melyből 4 volt molnár. A papírmolnár 5, a három lisztesmolnár pedig 3 segéddel dolgozott. A papírmalom tulajdonosa, a zirci apátság túlzott hasznot remélt a bérlőktől. Az eredetileg tervezett 1.000 forint bérlet nem valósult meg, annak ellenére, hogy ebben az időszakban rendkívül nagy volt a papír utáni kereslet: a Veszprém vármegyei adminisztráció is innen vásárolta papírszükségletét. (Jellemző volt a keresletre, hogy a vármegye 1813 januárjában 10.000 ívet vásárolt, melynek ára az éves bérlet kétszerese volt.) A papírmalomban több mint hatvan különböző vízjelű és típusú papírt készítettek. A papírkészítés 1851-ben szűnt meg. A veszprémi püspökség 1846-ban egyházi látogatást (Visitatio Canonica) hajtott végre, melynek során leírták, hogy Sóly fiókegyházban volt egy Kálvária kőfallal bekerítve, melyet az Uraság tartott fenn.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc - a polgári átalakulás kibontakozása

Az 1848. március 15-ei pesti polgári forradalom, valamint a pozsonyi országgyűlés eseményei, továbbá az április 11-én kiadott törvények megszűntették az úrbéri szolgáltatásokat és a papi terménytizedet, s az úrbéri jobbágyok tulajdonosává váltak eddig bérelt földjeiknek. Ennek következtében Sólyon 31 jobbágycsalád lett a föld tulajdonosa. 1848. november 23-án nyolc sólyi önkéntes állt be katonának. Sóly faluról Fényes Elek 1854-ben készített alaposabb leírást. Könyvében az alábbiakat írta: "Sóly, magyar-német falu Veszprém vármegyében, Palota és Veszprém között, mindeniktől egyforma távolságra, 254 katholikus és 454 református lakos. Ez előtt a katholikusok is mind magyarok voltak, de most köztük több a német. A reformátusok temploma igen régi épület, s hihető, hogy még Szt. István király idejében formáltatott, mert a veszprémi püspökség itt erősíttetett meg, mint azt az oklevél vége mutatja: "Datum in villa nostra Sóly". Határán keresztül foly a Séd vize, s ezen van egy hegyoldalban az uradalomnak egy igen mesterséges készületű papirosmalma. Földjei soványak, legelője köves, kopár, rétjei jók, bora nagyon derék, s ha sokáig áll, a somlyóival vetélkedik. Földesura: a zirci cisztercita apátság." Szomorú nevezetessége Sólynak, hogy 1880-ban a zirci apátság sólyi szőlőjében észlelték annak a filoxérának az első jeleit, amely fertőzés két év alatt elérte a vörösberényi szőlőhegyet, s az 1890-es évek közepére a Balaton-felvidék teljes szőlőkultúráját megsemmisítette. A XIX.-XX. század fordulóján a ciszteri apátság sorra eladta sólyi ingatlanait, mindössze egy 16 k. holdas birtokrészt tartott meg. Az 1910. évi országos népszámlálás adatai szerint Sóly községnek 459 fő volt a lakossága. A lakóházak száma 86 volt. A lakosság foglalkoztatási arányai az alábbiak voltak:

Őstermelő 370 ebből kereső 162
Ipar 71 ebből kereső 21
Egyéb 18 ebből kereső 10

Az első világháborútól napjainkig

Annak ellenére, hogy Sóly község első világháborús embervesztesége kicsiny, s mélyen az átlag alatt volt, lakossága állandóan fogyatkozó tendenciát mutatott, s még a lakóházak terén is csökkenés mutatkozott:

év

lakosság

lakóházak

1910.

459 fő

86

1930.

430 fő

79

1941.

468 fő

86

1949.

413 fő

86

1960.

458 fő

86

1975.

327 fő

100

1995.

365 fő

117

Térkép

Sóly térképe 1857-ben


 

Sólyi csata

A keresztény magyar állam megalakulásának kezdetén - 1002-ben vagy 1009-ben - I. (Szent) István magyar király a veszprémi püspököt, illetve a püspökséget rendelte - természetesen csak egyházi vonatkozásban - Veszprém, Kolon (Zala), Alba (Fejér) és Visegrád királyi várispánságok fölé. Az adományozó okiratot - melynek csak másolata lelhető fel a veszprémi káptalan levéltárában - István király Sólyban adta ki. A dátumozás a következőképpen íródott: "Datum in Sool apud capellam beati Stephani protomartiris. Anno ab icarnatione Domini millesimo VIIII", azaz: "Datálva Sólyban, boldog István protomártír kápolnája mellett. Az Úr megtestesülésének 1009. évében." Az a tény, hogy István király egy fontos oklevelet adott ki Sólyban, csak egy dologgal magyarázható: valami sorsdöntő esemény kapcsolódhatott a településhez. 1002 előtt csak egyetlen fontos, sorsdöntő esemény történt: 997-ben a Koppány vezette felkelés leverése. Ezen történelmi tények alapján valószínűsíthető, hogy Sóly település volt a színhelye a magyarság későbbi történelmét alapvetően befolyásoló Koppány-István csatának vagy valamilyen vonatkozásban érintette azt. Sóly királyi udvarbirtoki rangját valószínűleg ennek az ütközetnek köszönhette.