Sóly Község

A település története

Az őskor évezredei

A Bakony déli lejtői és a Balaton északi lejtője között számos olyan útvonal húzódik ma is, melynek eredete az ősidők homályába vész. Egy ilyen útvonal az a kora miatt ma is "római útnak" nevezett út, amely a mai Székesfehérvár felől Várpalotára, majd onnan Hajmáskér felé húzódik, majd ott déli irányba fordul és átlépve a Séd patakot a sólyi törésvonal mentén vezet Litéren, Szentkirályszabadján, Meggyespusztán, Balácapusztán, Nemesvámoson és Tótvázsonyon át a Tapolcai-medence felé. Az útvonalak kereszteződésében fekvő - s az utóbbi ezer évben Beteregnek illetve Sólynak nevezett - térséget egy hatalmas geológiai törésvonal osztja két részre, melynek észak-déli irányú hatalmas árkában futó gyors és bővizű Séd patak ősidők óta letelepedésre vonzotta az embereket. A Séd patak északkeleti magaslatain - a máig Őrhegynek nevezett domb alacsonyabb, lankás oldalú déli nyúlványán - a Rétmelléki dűlőben - a mintegy 6.000 évvel ezelőtt élő - ún. vonaldíszes kerámia kultúráját hordozó nép településének nyomai figyelhetők meg. A veszprémi Bakony Múzeum régész szakemberei terepbejárásaik során az említett vonaldíszes kerámia népének nyomai mellett megtalálták a mintegy 5.000 - 4.500 évvel ezelőtt élt "lengyeli kultúra" majd a 4.000 éves "badeni kultúra", illetve az azt követő és 3.500 évvel ezelőtt virágzó középbronzkori kultúra népének maradványait.

A magyar középkor évszázad

Betereg vagy más néven Sóly falu a jelenlegi település helyén állt már feltehetően a magyarok honfoglalása előtt is, vagy rövidesen azután. A falu két elnevezésének kérdése pillanatnyilag még megoldatlan. A mai református templom - leszámítva tornyát és nyugati egyharmadát - minden részletében középkori eredetére utal. A romantika stílusjegyeit viselő, keletelt, egyenes szentélyzáródású, egyhajós, eredetileg torony nélküli, nyugati oromfalas, téglalap alaprajzú épület bejárata eredetileg a déli oldalfalon nyílott, hatalmas oldalkövek és szemöldökkő között. Az épület déli falán három, a szentélyben pedig egy ablak nyílik. A templom első - 1002-ben történt - említése rendkívüli történelmi események valószínű összefüggésében ismeretes. Minden valószínűség szerint ez az első írásos említés a magyar történelem talán legnagyobb sorsfordulójával függhet össze. A keresztény magyar állam megalakulásának kezdetén - 1002-ben vagy 1009-ben - I. (Szent) István magyar király a veszprémi püspököt, illetve a püspökséget rendelte - természetesen csak egyházi vonatkozásban - Veszprém, Kolon (Zala), Alba (Fejér) és Visegrád királyi várispánságok fölé. Az adományozó okiratot - melynek csak másolata lelhető fel a veszprémi káptalan levéltárában - István király Sólyban adta ki. A dátumozás a következőképpen íródott: "Datum in Sool apud capellam beati Stephani protomartiris. Anno ab icarnatione Domini millesimo VIIII", azaz: "Datálva Sólyban, boldog István protomártír kápolnája mellett. Az Úr megtestesülésének 1009. évében." Az a tény, hogy István király egy fontos oklevelet adott ki Sólyban, csak egy dologgal magyarázható: valami sorsdöntő esemény kapcsolódhatott a településhez. 1002 előtt csak egyetlen fontos, sorsdöntő esemény történt: 997-ben a Koppány vezette felkelés leverése. Ezen történelmi tények alapján valószínűsíthető, hogy Sóly település volt a színhelye a magyarság későbbi történelmét alapvetően befolyásoló Koppány-István csatának vagy valamilyen vonatkozásban érintette azt. Sóly királyi udvarbirtoki rangját valószínűleg ennek az ütközetnek köszönhette. Annak ellenére, hogy Betereg vagy más néven Sóly falu és birtok a veszprémi püspökség birtokába jutott, a hajdani királyi udvarbirtok szabad lakói, a királyi udvarnokok még a XIII. század végén is éltek Sólyban. Valamikor a XIII. század végén Sóly királyi udvarbirtokot és annak lakosságát a király a bakonyi vagy zirci ciszteri apátságnak adományozta, kivéve a Séd patakon lévő két vízimalmot, mely a veszprémi káptalané maradt. A zirci apátság földesúri jogai az 1848. márciusi polgári forradalomig fennmaradtak. Veszprém vármegye állami rovásadó összeírásának első ismert példánya az 1488. évből maradt fenn. Ebben szerepelt, hogy Sóly falu 7 aranyforintot fizetett az állami adóba. Sóly akkor is kicsiny falu volt, akárcsak napjainkban.

A török háború időszaka

Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatát és hadjáratot követően török támadások dúlták végig a Balaton északi térségét is. Miután a magyar királyi katonaság tartotta kezében Palota, Veszprém és Tihany várait, Sóly falu tágasabb környéke a két szembenálló hadsereg közti "senki földjévé" vált, melyet mindkét fél katonasága pusztított, adóztatott. 1564 szeptemberében - annak ellenére, hogy Veszprém vára még török kézen volt, a Székesfehérvár és Veszprém török erősségek közé ékelődött magyar vár - Palota - parancsnoka, Thury György a magyar királytól zálogbirtokul kapta az elmenekült zirci apátság birtokait, köztük Sóly falut is. Ettől kezdve a XVII. század közepéig a Thury család birtokolta Sólyt. 1683 júniusában a Székesfehérvár térségében gyülekező török és tatár hadak, valamint a török-párti Thököly Imre fejedelem magyar hadai megindították addigi leghatalmasabb támadásukat a Magyar Királyság és Ausztria ellen. A Balaton vidékén a krími tatár hadak vonultak példátlan pusztítást okozva, Sóly térségén át pedig Thököly csapatai nyomultak előre. A tizenhat évig elhúzódó háború jövő-menő katonasága miatt Sóly falu lakossága elmenekült és 1687-től 1696-ig a település lakatlanul állt. A következő években a lakosság visszaszivárgott, s egy 1696. évi összeírás adatai szerint a Sólyon található húsz lakóház közül csak nyolc volt lakott. A falu határában egyébként szőlőt, erdőt, szántóföldet, réteket és legelőket találtak az összeírók. A falu határában a legnagyobb értéket a 38 kapás szőlő jelentette, mely a Sólyi-hegyen terült el.

Az újjáépítés kora: A XVIII. század

A török alóli felszabadító háború befejező évében - 1699-ben - a Zircre visszatelepülő ciszteri apátság megkezdte birtokainak újjászervezését Truffin Jeromos apát úr egyezséget kötött a sólyi jobbágyokkal, hogy amennyiben évenként 100 forintot fizetnek, úgy minden más adótól felmenti őket. A lakosság az ajánlatot elfogadta. Az 1720. évi országos összeírás szerint a sólyi jobbágyok legjövedelmezőbb vagyona a szőlő volt. A sólyi hegyen erre az időre már 63 kapás szőlőt műveltek. Sóly falu gazdasági életének volt egy érdekes epizódja a XVIII. század végén. A zirci apátság -papírszükségletének kielégítésére sóly faluban papírmalom felállítását határozta el. A papírmalom a falutól kb. 500 méterre a Séd patakból elvezetett malomcsatorna jobb partján épült. A papírkészítés 1790. április 7-én indult meg. A papírmalom munkáságának virágkora a XIX. század első felében alakult ki.

A feudalizmus utolsó fél évszázada Sólyon

A földesuraság 1806-ban szükségét látta annak, hogy felújítsák Sóly úrbéres jobbágylakosságával az 1768-ban kötött Urbáriumot is, melyen végül is csak néhány kiegészítést eszközöltek. 1828-ban országos összeírás zajlott le, melynek Sólyra vonatkozó adatai a következők voltak: A falu lakossága 434 főből állott. A faluban élő 82 család közül jobbágy volt 30, házas zsellér 33 és házatlan zsellér 19 család. A faluban 191 fő volt adózó személy, 8 iparos dolgozott, melyből 4 volt molnár. A papírmolnár 5, a három lisztesmolnár pedig 3 segéddel dolgozott. A papírmalom tulajdonosa, a zirci apátság túlzott hasznot remélt a bérlőktől. Az eredetileg tervezett 1.000 forint bérlet nem valósult meg, annak ellenére, hogy ebben az időszakban rendkívül nagy volt a papír utáni kereslet: a Veszprém vármegyei adminisztráció is innen vásárolta papírszükségletét. (Jellemző volt a keresletre, hogy a vármegye 1813 januárjában 10.000 ívet vásárolt, melynek ára az éves bérlet kétszerese volt.) A papírmalomban több mint hatvan különböző vízjelű és típusú papírt készítettek. A papírkészítés 1851-ben szűnt meg. A veszprémi püspökség 1846-ban egyházi látogatást (Visitatio Canonica) hajtott végre, melynek során leírták, hogy Sóly fiókegyházban volt egy Kálvária kőfallal bekerítve, melyet az Uraság tartott fenn.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc - a polgári átalakulás kibontakozása

Az 1848. március 15-ei pesti polgári forradalom, valamint a pozsonyi országgyűlés eseményei, továbbá az április 11-én kiadott törvények megszűntették az úrbéri szolgáltatásokat és a papi terménytizedet, s az úrbéri jobbágyok tulajdonosává váltak eddig bérelt földjeiknek. Ennek következtében Sólyon 31 jobbágycsalád lett a föld tulajdonosa. 1848. november 23-án nyolc sólyi önkéntes állt be katonának. Sóly faluról Fényes Elek 1854-ben készített alaposabb leírást. Könyvében az alábbiakat írta: "Sóly, magyar-német falu Veszprém vármegyében, Palota és Veszprém között, mindeniktől egyforma távolságra, 254 katholikus és 454 református lakos. Ez előtt a katholikusok is mind magyarok voltak, de most köztük több a német. A reformátusok temploma igen régi épület, s hihető, hogy még Szt. István király idejében formáltatott, mert a veszprémi püspökség itt erősíttetett meg, mint azt az oklevél vége mutatja: "Datum in villa nostra Sóly". Határán keresztül foly a Séd vize, s ezen van egy hegyoldalban az uradalomnak egy igen mesterséges készületű papirosmalma. Földjei soványak, legelője köves, kopár, rétjei jók, bora nagyon derék, s ha sokáig áll, a somlyóival vetélkedik. Földesura: a zirci cisztercita apátság." Szomorú nevezetessége Sólynak, hogy 1880-ban a zirci apátság sólyi szőlőjében észlelték annak a filoxérának az első jeleit, amely fertőzés két év alatt elérte a vörösberényi szőlőhegyet, s az 1890-es évek közepére a Balaton-felvidék teljes szőlőkultúráját megsemmisítette. A XIX.-XX. század fordulóján a ciszteri apátság sorra eladta sólyi ingatlanait, mindössze egy 16 k. holdas birtokrészt tartott meg. Az 1910. évi országos népszámlálás adatai szerint Sóly községnek 459 fő volt a lakossága. A lakóházak száma 86 volt. A lakosság foglalkoztatási arányai az alábbiak voltak:

Az első világháborútól napjainkig

Annak ellenére, hogy Sóly község első világháborús embervesztesége kicsiny, s mélyen az átlag alatt volt, lakossága állandóan fogyatkozó tendenciát mutatott, s még a lakóházak terén is csökkenés mutatkozott:

Térkép

Sóly térképe 1857-ben

Sólyi csata

A keresztény magyar állam megalakulásának kezdetén - 1002-ben vagy 1009-ben - I. (Szent) István magyar király a veszprémi püspököt, illetve a püspökséget rendelte - természetesen csak egyházi vonatkozásban - Veszprém, Kolon (Zala), Alba (Fejér) és Visegrád királyi várispánságok fölé. Az adományozó okiratot - melynek csak másolata lelhető fel a veszprémi káptalan levéltárában - István király Sólyban adta ki. A dátumozás a következőképpen íródott: "Datum in Sool apud capellam beati Stephani protomartiris. Anno ab icarnatione Domini millesimo VIIII", azaz: "Datálva Sólyban, boldog István protomártír kápolnája mellett. Az Úr megtestesülésének 1009. évében." Az a tény, hogy István király egy fontos oklevelet adott ki Sólyban, csak egy dologgal magyarázható: valami sorsdöntő esemény kapcsolódhatott a településhez. 1002 előtt csak egyetlen fontos, sorsdöntő esemény történt: 997-ben a Koppány vezette felkelés leverése. Ezen történelmi tények alapján valószínűsíthető, hogy Sóly település volt a színhelye a magyarság későbbi történelmét alapvetően befolyásoló Koppány-István csatának vagy valamilyen vonatkozásban érintette azt. Sóly királyi udvarbirtoki rangját valószínűleg ennek az ütközetnek köszönhette.